BSZL Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. C3 raktárcsarnok - Budapest

Generál Kivitelező Partnerünk megbízásából részt veszünk a BSZL C3 csarnok kivitelezési munkálataiban, mely megbízás a tárgyi létesítménybe kerülő ajtóelemek beszállítására és helyszíni kivitelezésére vonatkozik. 

A Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. (BSZL Zrt.) által üzemeltetett Budapesti Szabadkikötő az Európa belvízi közlekedésében meghatározó szerepet játszó, a kontinenst északnyugat-délkelet irányban átszelő Duna-Majna-Rajna vízi út dunai szakaszán, az 1.639,8-as folyamkilóméternél 153 hektáron terül el.
További érdekes információk a képek alatt.

A kikötő vízoldali forgalmát lebonyolító két kereskedelmi medence – az I. és II. kereskedelmi medence – a Duna főága felől egy közös öböl bevezetésen keresztül közelíthető meg az 1639,8 folyamkilométernél. A kereskedelmi medencék közös bejáratától déli irányban helyezkedik el a szintén jelentős forgalmú olaj- és olajszármazékok forgalmának bonyolítására szolgáló Petróleum medence, amelynek külön bejárata van az 1639,4 folyamkilométernél. A Kikötő vízoldali megközelíthetőségét a budapesti Duna-szakasz hajózhatósága határozza meg. Alacsony vízállás esetén a hajózhatóság az 1.699-es, illetve az 1.636-os folyamkilóméter közelében lévő dömösi, illetve budafoki gázlócsoportok gázlómélységétől függ. A három üzemelő medencében összesen 18 kiépített hajóálláshely érhető el.

A kikötőkben a BSZL teljes körű vasúti, hajózási kiszolgálás, és egyéb kikötői szolgáltatások vehetők igéénybe, továbbá RO-RO terminál és konténerterminál is üzemel. A BSZL Zrt. egyik fő tevékenysége az ingatlan bérbeadás, amelynek keretében több, mint 157.000 m2 fedett raktár, 10.000 m2 iroda, valamint 34 ha szabadterület áll a társaság kezelésében. 
 
A 2009 óta “Ipari park" minősítéssel rendelkező Szabadkikötő fekvése és elrendezésbeli adottságai lehetőséget teremtettek egy nemzetközileg is jelentős kikötő és logisztikai központ kiépítésére. A Szabadkikötő területén működik, az országban egyedül vízoldali rakodó kapacitásokkal is rendelkező konténerterminál, amely lehetőséget kínál a dunai konténerszállításba való bekapcsolódásra. A Kikötő jelentős nagyságú, a kikötői-logisztikai funkciókon kívül egyéb irányú fejlesztésekre is lehetőséget adó 34 ha méretű fejlesztési területtel rendelkezik a városközpont közvetlen közelében, Budapest egyik perspektivikus, várhatóan jelentős fejlődés előtt álló körzetében.